Irány Róma

Irány Róma

Minden út Rómába vezet – a mondás szerint. Most valóban oda fogok menni pénteken. Egy konferencián veszek részt.

Hogy ez miben érint titeket?

Abban, hogy ezen a konferencián (tavaly is voltunk, ki nem hagynánk az ideit) olcsóbban lehet hozzájutni a szuper termékeinkhez. Ezért aki most rendel és utal, annak idén utoljára 20% kedvezményt adok.

Abban a nagy csomagban, amit odakint megkaphatok, mindenből van egy kicsi, tehát lehet érte tolongani (Irma, Vilma és valahány név a naptárban). 😀 Már csináltam is kupont, használjátok a ROMA2019-et vásárlásnál, és megküldöm a fizetési részleteket.

Az sem probléma, ha nem ismered még a termékeket, mert bizton állíthatom, hogy nagyon finomak, Magyarországon is imádják, külföldön szintén. Egyébként kb. 200-an megyünk itthonról erre a rendezvényre, nagyon szép helyszínen leszünk rengeteg kedves emberrel. 🙂 Majd bejelentkezem onnan. 🙂

Ha valaki kóstolni szeretne, szerdán megteheti, kávéest lesz a Kálvin téren 6 órától!

Ne felejtsétek azt sem, hogy itt van a nyakunkon a KARÁCSONY, és a sok marhaság helyett lehet ám egy csésze EGÉSZSÉGET is adni szeretteinknek, barátainknak. Nézzetek körül az oldalon, nem csak az íze finom a termékeknek (és egészségesek is), de exkluzív a kinézete is. 😀

Tehát összefoglalva, lehet tolongani a szuper termékekért, a csomagban lesz mindenből néhány darab! 🙂

Kávéra fel!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük