Browsed by
Hónap: 2020 március

Teák világa

Teák világa

Mindannyian szeretjük a nyugtató és újjáélesztő tulajdonságokat, amelyeket egy csésze ORGANO ™ tea hoz nekünk. De tudod-e ennek a finom árucikknek a eredetét?

A tea, amelynek tudományos neve Camellia sinensis, Kelet-Ázsiában őshonos. Először Kínában használták orvosi célokra, és úgy gondolták, hogy itt az emberek i.e. 1000 körül kezdték el inni. A következő évszázadok során a kínaiak különböző módszereket fejlesztettek ki a levelek oxidálására és szárítására, amelyek eredményeként létrejöttek a különböző teafajták, amelyeket ma ismerünk.

A teafogyasztási szokás kiterjedt a szomszédos országokra, például Japánra, Koreára, Indiára és Vietnamra, ám Európába csak a 16. század végén érkezett meg. A portugál és olasz kereskedőknek köszönhetően ez az ital előbb a királyi és a nemesek körében vált népszerűvé, de hamarosan hozzáférhetővé vált az európai lakosság számára is. Angliában a keleti termékek egyik legnépszerűbb termékévé vált, amely gyors terjeszkedést váltott ki a Brit Birodalom egész területén, eljutva a világ minden sarkába Észak-Amerikától Ausztráliáig és Dél-Afrikáig.

Ma a tea a világon a második legfogyasztottabb ital a víz után. Magas antioxidáns szintjének köszönhetően továbbra is egészségjavító szerként használják, és különféle típusai egyedi ízeket kínálnak, amelyek mindenki igényeit kielégítik. Magas tápanyagtartalma és nulla kalóriájának köszönhetően a tea a tökéletes ital azok számára, akik odafigyelnek testsúlyukra.

Az ORGANO ™ organikus zöld tea elősegíti az egészséges vérnyomást, megnyugtatja az elmét és a testet, míg a vörös tea az adaptogének erejével energizál.

Mi is az a ganoderma? Erről ITT olvashatsz. Miért szeretem annyira? Erről pedig előző bejegyzésemben olvashatsz!

Próbáld ki Te is!

Egy csésze egészség

Ganoderma maga a csoda

Ganoderma maga a csoda

Amikor megismerkedtem a termékekkel, őszintén bevallva leesett az állam, és kérdeztem magamtól, ezt miért nem én találtam ki. Mármint arra gondolok, hogy persze nem értek én a gyógynövényekhez, semmi közöm ehhez a munkához, de aki meglátta benne a jót, hasznosat, és eldöntötte, ezzel segíthet a világban az ismerőseinek és azok ismerőseinek, rokonaiknak az egészségük megőrzésében vagy épp immunrendszerünk jobbá tételében, hát azt kell mondjam, ez aztán a fantasztikus ötlet.

Igen, persze ez jövedelmező ötlet is volt, de ki nem akarna megfelelő bevételre szert tenni, ráadásul úgy, hogy annak minősége fantasztikus?

Magáról a ganoderma növényről, hogy honnan érkezett, hogyan termeszti az Organo, ITT olvashatsz, ezt nem szeretném ragozni.

Most kaptam egy új információt, amely nagyon is hasznos lehet a VÍRUS-sal szembeni küzdelemben. Már most mondom, nem fog kigyógyítani belőle, de mindjárt idemásolom azt, amit egy hozzáértő tett közzé egyik Facebook csoportomban, ahol az egészség fontos szerepet tölt be (nem csoda, hogy tagja vagyok, ugye?).

Zita, aki orvos-természetgyógyász, felsorolta azokat a dolgokat, melyek segíthetnek a vírusos időszakban.

“A felsorolás nem teljes, azokat szedtem össze, amikkel a legtöbb pozitív és bizonyított tapasztalat van a vírusok megfékezésében.

A vírusfertőzések ellen két módon védekezhetünk, az egyik, hogy erősítjük az immunrendszerünket, a másik, hogy gátoljuk a vírusok szaporodását.

Ez az írás a saját betegtapasztalataimra épül, nem feltétlenül tükrözi az orvostudomány álláspontját. Ha nem értesz egyet, és az orvos által javasolt dolgokat részesíted előnyben, kérlek lapozz tovább, ne kommenteld. Köszi!” – írta Zita.

Felsoroltak között szerepelnek vitaminok (pl. C- és D-vitamin), ásványi anyagok (pl. magnézium, szelén…), illóolajok, cseppek és gyógynövények, melyek között ott volt a ganoderma pecsétviaszgomba is. A következőket írta róla:

“GANODERMA LUCIDUM (KÍNAI PECSÉTVIASZ GOMBA)
A ganoderma az egyik leghatásosabb segítség a vírusok ellen, in vitro bizonyított a vírusgátló hatása. Emellett az egyik legjobb szer az immunrendszer aktivitásának fokozására, Az NK (natural killer, természetes ölő) sejteket harmonizálja. A benne lévő béta-glükán remek immunerősítő, viszont csak úgy jön ki, ha megfőzzük a ganodermát. Ezért az őrlemény formát részesítsük előnyben, fél mokkáskanálnyit főzzünk 10 percig fél liter lobogó vízben, majd ha visszahűlt fogyasszuk a nap folyamán. Tehetünk bele kurkumát, ascorbinsavat, zöld teát, így még hatásosabb lesz a főzetünk. Ganodermát kismama a 12. héttől fogyaszthat kisebb mennyiségben. Vérhígítót szedő betegeknek csak gondos ellenőrzés mellett adható, mert thrombocyta aggregációt gátló hatása van (gátolja a vérlemezkék összecsapzódását). Amennyiben műtétre kerül sor bármi oknál fogva, előtte 3-4 nappal függesszük fel a fogyasztását.”

Oh, hát tudtam én, hogy szuper termékekre találtam, de ha ezt orvosok, gyógyszerészek is jónak találják, az számomra plusz információ és nagy öröm.

Azon nagyon elcsodálkoztam, hogy főzni is lehet. Eddig úgy tudtam, hogy nem szabad forralt vízzel leönteni a teát, kávét, mert megsemmisíti a gombát, ezért megkérdeztem Zitától (nem ismerjük egymást, csak szólok) és ezt válaszolta:

” az utóbbi 10 évben tudjuk, hogy a legtöbb béta glukan és más értékes hatóanyagok 10 perc főzéssel jönnek ki a legjobban.”

Jó ezt is tudni. 🙂

Nos, én mint már írtam, jelenleg iszom a kávét, zöld és vörös teát felváltva, valamint iszom az OGX shake-et. Ha pedig egyszerűbben akarom beszedni, akkor a kapszulát szedem be.

Még van néhány doboz termék, amelyet meg tudtok venni, azt látjátok készleten. Sajnos előfordulhat, hogy egy ideig nem fogunk tudni hozzájutni a termékekhez, hiszen külföldről rendeljük magunknak is, lehet be fogják szüntetni, hogy hamarabb eltűnjön a vírus az országból. Meglátjuk….

Arra is van mód, hogy beszerzési áron vásárolj, márciusban olcsón lehet regisztrálni és házhoz szállítják a megrendelt terméket (amíg még ugye engedik a külföldi csomagokat). ITT olvashatsz róla.

Addig nézzétek meg a készleten lévő termékeket, hátha érdekel valami. Az átvétel viszont most csak személyes lehet, Óbudán, mert nem tudok elmenni itthonról, védenem kell a családomat, idős édesanyámat.

MARADJ OTTHON – VIGYÁZZ SZERETTEIDRE

Egy csésze egészség

Csomagküldés bevezetése

Csomagküldés bevezetése

Sajnos nehéz időszakot élünk át, ezért fontos feladat családunk védelme, ezen belül a tisztaságra, fertőtlenítésre való törekvés, és nem utolsó sorban az immunrendszerünk erősítése.

Eddig is láttátok az oldalon, hogy ganoderma gomba készítményekkel foglalkozom, leginkább a családomat látom el vele, de úgy rendelek, hogy néhány dobozzal többet, így marad nálam néhány termék eladásra. Miután a postázás nem olcsó, viszont jelen pillanatban ez a lehető legjobb dolog a világon, az Organo abban segít, hogy 9 EUR+ÁFA áron (kb. 4000 Ft) most be lehet regisztrálni, és közvetlenül tőlük, beszerzési áron meg lehet venni a termékeket, melyeket egyenesen otthonodba szállítanak. 🙂

Ezek a gombák nagyon hatékony immunerősítők, tele vannak természetes vitaminokkal, ásványi anyagokkal. Előző bejegyzésemben bemutattam egy hölgyet, aki elmondta általánosságban a tudnivalókat róla, ITT újra meghallgathatjátok.

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe a kedvezményes regisztrációt, ez csak most március végéig érvényes. Írj nekem üzenetet ITT, segítek a regisztrációban, interneten keresztül.

Ha viszont csak simán vásárolnál házhoz szállítással, az oldalamon regisztrálva egyenesen hozzád szállítja az Organo.

Oldalam: https://piheno.myorganogold.com/hu-hu/

Legyetek okosak, csináljatok mindent úgy, ahogy kérik, maradjatok otthon, ne érintkezzetek senkivel, se baráttal, se családtaggal, idősebb rokonokról gondoskodjatok, ahogy tudtok, de ne engedjétek ki az utcára, boltba. Nagyon fontos! Most a befelé fordulásnak, pihenésnek van itt az ideje, nyugodjunk le, olvassunk, beszélgessünk a neten keresztül. Vigyázzunk egymásra!

Sok szeretettel gondolok mindenkire, és remélem, hogy hamar túljutunk ezen. <3

Vírus a porondon

Vírus a porondon

Sajnos most másról sem hallani a hírekben, mint a hazánkban is előforduló vírusról. Sajnos időről időre felüti a fejét valami betegség, melyet nem tudunk kivédeni.

Remélni tudom csak, hogy minél hamarabb véget ér ez a rémálom. Mit tehetünk? Én azt gondolom, mint oly sokan mások is, hogy egyszerűen óvjuk családunkat, ismerőseinket, most ne menjünk közösségbe, ha tudunk, otthonról dolgozzunk. Itt találjátok Dr. Debreceni Katalin szakorvos (sürgősségi orvostan, katasztrófa és honvédorvostan, foglalkozásegészségügyi szakorvos) személyes ajánlását. mit tehetünk a megelőzés idején. Érdemes elolvasni, és betartani az ajánlást.

Ezen túlmenően érdemes felturbózni az immunrendszerünket, én ehhez a finom zöld teát és black kávét használom, mely ugye a szuper ganodermát tartalmazza. Ebben a Facebook bejegyzésben Varga Nikoletta, természetgyógyász beszél a vírusokról-baktériumokról.

Tartsunk ki egy időre, húzódjunk vissza a felturbózott életünkből, ez az időszak úgy látszik erről szól. Legyünk a családdal, sétáljunk a természetben, és ha tudunk, otthonról intézzük a dolgainkat.

Kitartást kívánok és jó egészséget! 🙂

Egy csésze egészség

E havi akciónkról

Miért a ganoderma?

Miért a ganoderma?

Nagyon egyszerű a válasz: mert az egyik legjobb gyógynövény a világon. A gyógynövények királyának is szokták nevezni, hiszen régebben csak a kínai császár kiváltsága volt, hogy ehessen belőle.

Az Organo cég ganodermája 100%-ig organikus, egy modern, 240 millió dolláros létesítményben fejlesztik Kína Fucsien tartományában, ahol az ORGANO szakemberei tökéletes környezeti feltételeket biztosítanak ahhoz, hogy a pecsétviaszgomba zavartalanul nőhessen a fatörzseken, csakúgy, mint a Vuji-hegység természetes lelőhelyein. Így a gomba képes felszívni a gazdag táptalajban rejlő hasznos tápanyagokat, ami még jobb minőségű pecsétviaszgombák termesztését teszi lehetővé.

Azt tudtad, hogy ez egy adaptogén növény?

Mit is jelent ez? Hogy ott hat a szervezetben – egyedülálló módon -, ahol szükség van rá. Amint bejut a szervezetbe, elkezdi feltérképezni a normál egységtől való eltérést és elkezdi a normál szintre emelni azt. Elképesztő, ugye?

A legtöbb betegségre gyógyír, minél előrehaladottabb és nagyobb a betegség, annál többet, annál erősebb részét érdemes szedni. Miután egy betegség sem egy nap alatt alakul ki, hosszú idő vezet oda, míg a szervezetben a betegség megmutatkozik, így arra se számítsatok, hogy pár nap alatt elmulaszt bármit. Adaptogén lévén feltérképezi a szervezetet és elkezdi a legnagyobb eltolódást helyrerakni. Ehhez idő kell. Legalább 2-3 hónap szükséges ahhoz, hogy az egészségünkben nagy változást tudjunk elérni. Természetesen most nagyobb betegségekre gondoltam, mint például a rák. Egy megfázást pár nap alatt is elmulasztja, hiszen az nem akkora “munka” számára. (Ganodermáról bővebben)

Miért választottam ezt?

Erre is egyszerű a válaszom. Mert nincs mellékhatása, mert működik és nem lehet túlzásba vinni.

Nagy kávéimádó vagyok, napi 5-6 adaggal is megiszom, de miután a kávé önmagában savat csinál, az nem tesz jót a gyomromnak. Erre kerestem megoldást, és napokon belül megtalált ez a csodás termékcsalád. Ma már nincs problémám abból, hogy mennyit igyak, ha megkívánom, én bizony megiszom. 🙂

Ha szeretnéd megismerni ezeket a termékeket, találkozzunk, kóstold meg, beszélgessünk, utána pedig eldöntöd, hogy élsz vele vagy sem.

Legyen csodás napotok!

Egy csésze egészség

Zöld tea akció márciusban

Zöld tea akció márciusban

Itt van a tavasz, már nagyon közeleg, így épp ideje, hogy a szervezetünket megtisztítsuk, feltöltsük energiával és erősítsük az immunrendszerünket.

A zöld tea kiválóan alkalmas erre a célra, hiszen tele van antioxidánsokkal, amelyek az egész testünkre jótékony hatást gyakorolnak – például az agyunkra, az anyagcserénkre és az immunrendszerünkre is. És ez még messze nem minden.

A zöld tea tele van polifenolokkal, például katekinekkel és flavonoidokkal, amelyek erős antioxidánsként működnek. Csökkentik a szabad gyökök szervezetünkre gyakorolt káros hatásait, ezáltal lassítják az öregedést, és sokféle betegség kialakulásának esélyét csökkentik.

A zöld tea nemcsak abban segít, hogy ébren tudjunk maradni, de agyunk is jobban fog tőle. Koffeint tartalmaz, de kevesebbet, mint a kávé, így nagyobb mennyiségben is fogyasztható. Ráadásul a zöld  teában lévő aminosavak támogatják az agy működését, így éberebbek leszünk, gyorsul a reakcióidőnk, és esetleges szorongásunk is csökkenhet.

Kutatások igazolják, hogy a rendszeres zöld tea-fogyasztástól hatékonyabb lesz az anyagcserénk, és több zsírt égetünk. A tea koffeintartalma miatt pedig a teljesítőképességünk is javulhat, így edzés előtt is ideális ital.

A zöld teában található antioxidánsok azért is hasznosak, mert védik a sejteket, ezáltal csökkentve az esélyét a káros sejtburjánzásnak, vagyis a ráknak. Különösen igaz ez a mellrákra, a prosztatarákra és a vastagbélrákra. Fontos tudni, hogy a zöld teába jobb, ha nem keverünk tejet, mert csökkenti a benne lévő antioxidánsok hatékonyságát.

A zöld teában a katekinek képesek elpusztítani bizonyos vírusokat és baktériumokat is, így óvják a száj, az íny és a fogak egészségét.

Anyagcsereserkentő hatása miatt hosszú távon a zöld tea sokat segíthet a súlyvesztésben, illetve az egészséges testsúly fenntartásában. Kutatások igazolják, hogy különösen hatékony a hasi zsírpárnák elégetésében. (Forrás)

Ha pedig még ezt tetézve organikus ganoderma lucidum is található a teában, az az egész szervezetünkre jótékony hatással van, hiszen a ganoderma adaptogén növény, mely annyit jelent, hogy ott hat a szervezetben, ahol szükség van rá. Vagyis a ganoderma a szervezetbe jutva feltérképezi az eltolódásokat (például magas vagy alacsony vérnyomást, rossz cukorszintet a normál szint helyett) és azt szépen elkezdi helyreállítani, a szervezet a segítségével gyógyulni kezd.

Egyszóval a ZÖLD TEA kiváló egészségmegőrző és tisztító, fogyást segítő tea, fogyasszuk minden nap, ha tehetjük.

Márciusban a zöld tea régi áron, vagyis a 17.900 Ft helyett 14.500 Ft-ért (közel 20% kedvezménnyel) kapható a webshopban.

Egy csésze egészség